Minden amit a kék fényről tudnod kell

Minden amit a kék fényről tudnod kell


Ebben a bejegyzésben mindent megvizsgálunk a kék fényről és a kék fény szűrő szemüvegekkel kapcsolatban. Ha egy adott téma érdekel, nyugodtan ugorj a keresett szakaszra.

Let’s GO

Mi a kék fény?

A kék fény a szivárvány színeinek része – amit az emberi szem lát. Sugarai a 400-500 nanométeres tartomány között vannak, a legrövidebb hullámhosszú és a legmagasabb energiájú a látható fényspektrumban. A mesterséges kék fény számos egészségügyi problémát okozhat. 

Melyik kék fény rossz?

A hírekből halljuk, hogy a kék fény mindenféle egészségügyi problémát, alvási problémát, látásromlást és még sok mást okozhat.

De tudtad, hogy a kék fény az éberség, a hangulat, a kognitív funkciók és a memória szempontjából viszont előnyös?

Tehát röviden, nem minden kék fény rossz, de figyeljünk oda, mert a kék fényre vonatkozó tanulmányok szerint a ma használt eszközök és lámpák többsége veszélyes mennyiségű nagy energiájú látható kék fényt (HEV) bocsájt ki.

  A Napból érkező kék fény ellenben kifejezetten fontos . A fent említett egészségkárosító hatások egyikét sem okozza a napfény, mivel a napfény mindig teljes spektrumú, ami azt jelenti, hogy egyensúlyban van a gyógyító és öregedésgátló vörös és infravörös sugarakkal. Illetve kék fény tartalma alacsony naplementekor (ezért vörös) és így segíti a szervezetben a melatonin kiválasztását ami elengedhetetlen a sejtregeneráció, hibás sejtek kijavításához és a pihetető alváshoz!
Különböző fényforrások színspektrumai. Jól látható mennyire különböznek.
Másrészt a képernyők, a modulok, a LED-es lámpák nagyon kiegyensúlyozatlan kékben gazdag fényt bocsájtanak ki. Számos tanulmány  bebizonyította, hogy ez a fajta fény egészségügyi problémákat okoz.
A képen jól látható, hogy huányzik a zöld, sárga, vörös és infravörös színtartomány a típikus LED fényforrásokból

A legjobb és legrosszabb fényforrások a szemnek és az egészségnek

❌ A legrosszabb fények a hideg LED-es lámpák (magas színhőmérséklet). Hatalmas mennyiségű kék fényt és 0 infravörös fényt bocsátanak ki. Sajnos a telefon, tablet, monitorok és TV képernyők mind ilyenek.

✔️ A legjobb fényforrás a természetes napfény. A második legjobb a hagyományos izzólámpák. A harmadik legjobbak a halogén izzók.

Egy kis tudomány a napfényről

Ma már rengeteg tudományos kutatási cikk található a napfény előnyeiről és a mesterséges fény negatív hatásáról, különösen a képernyőkről és a LED világításról.

A napfény legismertebb előnyei:

  • D-vitamint termel
  • Fokozza a nitrogén-monooxid termelést
  • Csökkenti a szívbetegségeket
  • Csökkenti a magas vérnyomást
  • Szabályozza a cirkadián ritmust
  • Antidepresszív, hangulat növelő
  • Melatonint termel
  • Erősíti az immunrendszert
  • Növeli a szerotonin és a dopamin szinteket

A kék fény káros hatásai

  • Szemfáradtság
  • Korai látásvesztés (myopia)
  • Száraz szemek
  • Megzavarja a cirkadián ritmust
  • Szürkehályog
  • Álmatlanság, alvási problémák
  • Alacsony melatonin szint
  • Életkorral összefüggő makula degeneráció

A kék fény szűrő lencse típusok

Többféle kék ellenes lencse létezik. Minél sötétebb (vörösebb) a lencse színe, annál inkább blokkolja a kék és zöld fényt. Fontos megjegyezni, hogy nem mindegy melyik típusú lencsét használja. Az átlátszó lencsék szinte semmi kék fényt nem szűrnek!

Monitorszemüvegek

Enyhén sárgásak, és nappali mesterséges fényvédelemre valók. Javasoljuk, hogy ezeket
10:00 és 15:00 között használja.

Nappali sárga színű kék fény szűrő szemüvegek

Sárgás színű a lencse, amely nyugtató pihentetőbb állapotra változtatják színeket (több kék fényt
szűrnek ki, mint a monitorszemüvegek.
Ezeket napközben ajánlott használni azoknak, akik idejük nagy részét beltérben töltik,
Reggeltől este 6-7 óráig ajánlott használni. Hatékonyak a fejfájás, a vörös és száraz szem, szemkárosodás ellen.

Narancssárga és piros éjszakai kék fény blokkoló szemüvegek

Ezek a szemüvegek talán a legfontosabbak, mivel az alvás minőségét drasztikusan képesek javítani és biológiai óránk optimalizálásában. A narancssárga lencsés blokkolókat napnyugta után ajánlott viselni. Tökéletes éjszakai vezetéshez. Ha elálmosodik vezetés közben javasoljuk, hogy váltson sárga lencsés szemüvegjeinkre.
A piros és mélyvörös lencséket napnyugta után ajánlott használni.
Fontos megjegyzés: ezekben a vezetés veszélyes lehet, mivel nem tud különbséget tenni a zöld és a piros lámpák között. Nem javasoljuk, hogy ezekben vezessen. A színtorzítás is jelentős, ezekben csak sárga, narancssárga és piros színeket fog látni.
A mélyvörös lencsék még több fényt blokkolnak, ezek otthon érdemes használni álmosság fokozására és a melatonin szintek növelésére!  
 

Miért ne használj átlátszó monitorszemüveget

Manapság rengeteg webshop árul gamer szemüveget, kék fény szűrős szemüveget. Sajnos a legtöbb ilyen webshop átlátszó lencsés védőszemüveget árul. Ez a lencse viszont csak nagyon kicsi mennyiségű kék fényt szűr ki azt is a rossz hullámhosszon (380nm-420nm. A mai LED világítás viszont 455nm hullámhosszon sugároz így ezen lencsék nem védenek semmit ezek ellen!

Mikor hordjam a kék fényszűrő szemüvegemet?

Javasoljuk, hogy a nap folyamán viselje őket, amikor képernyőknek vagy bármilyen olyan eszköznek van kitéve, amely nagy mennyiségű kék fényt bocsát ki.(TV, telefon, LED világítás, utcai közvilágítás, stb.)

Azok számára, akik irodában dolgoznak, vagy az idő nagy részében otthon tartózkodnak, a monitorszemüveg elengedhetetlen.

A kék fényt blokkolni talán az éjszaka a legfontosabb, mert a képernyők, LED-ek és utcai lámpák fénye szó szerint megakadályozzák a regeneráló alvást.

Mikor ne viseljem a kék fény szűrő szemüveget?

Amikortermészetes napfény ér nem ajánlott a szemüveg. Az egészséges napsugárzásról kimutatták, hogy növeli a szerotonin, a melatonin, a nitrogén-monoxid és a D-vitamin szintjét, amelyek elengedhetetlenek az egészséges testhez.

Hogyan tesztelje a kék fény blokkoló szemüveget

3 féle kék fényszűrő szemüveg kapható nálunk.

  1. Számítógépes monitor szemüveg (világos sárgás árnyalat)
  2. Sárga lencsés nappali szemüveg
  3. Éjszakai piros-narancssárga szemüveg

Jelenleg nincs módszer a monitorszemüveg vagy a sárga lencsés szemüveg otthoni tesztelésére, hogy valóban megszűri-e a kék fényt. Azonban, ha biztosra akar menni megkérheti a kék fény szemüveg boltot, hogy küldje el a vizsgálati jelentést. Olyan tesztet kell keresnie, amely jelentős csökkenést mutat a 400 nm-455 nm-es tartományban. Ez a legkárosabb spektrum.


A legjobb módja annak, hogy megtudd, mennyire hatékony az esti kék fény blokkló szemüvege, ha megkérdezi a boltot, ahol a szemüveget vásárolta, hogy van e ilyen spektrumtesztjük?
Kék fény hullámhossza: 400nm-490nm (nm=nanométer)
Zöld fény hullámhossza: 490nm-550nm

Mint látható, a spektrum teszt eredmény azt mutatja, hogy 0 kék és zöld fény haladt át a lencsén.

Alternatív módszerként tesztelheted ezzel a képpel is. Ha látod a kék színt, az azt jelenti, hogy nem blokkolja az összes kéket a szemüveg. Ha a kék szín helyén fekete vagy szürke színt látsz, a szemüveg hatékonyan blokkolja az összes kék és zöld fényt.

kék fény teszt
kék fény teszt

Tényleg működik a kék fény elleni szemüveg?

Számos egészségügyi szakértő, professzor, szemész orvos és tudományos tanulmány szerint a kék fény blokkoló szemüvegek elengedhetetlen a kék fény okozta káros hatások kivédésére.

Ebben a posztban 5 tanulmányt foglaltunk össze a kék fény veszélyéről. A cikkben elolvashatja, hogyan segíthet a kék fény szűrő szemüveg különböző betegségek ellen:

  1. álmatlanság ellen
  2. cirkadián ritmus optimalizálás
  3. az alvás minősége lényegesen javul
  4. megakadályozza a fény által kiváltott melatonin szupressziót
  5. javítja a szorongás tüneteit
  6. depresszió
  7. bipoláris mánia
  8. maradandó szemkárosodás
  9. szürkehályog
  10. oxidatív károsodás és apoptózis a szaruhártyában
  11. mitokondriális és nukleáris DNS-károsodás

A gyerekekre még veszélyesebb a kék fény

Az elsődleges ok, amiért a gyerekek jobban ki vannak téve potenciálisan a káros kék fénykibocsátásnak, az az , hogy a fiatal szem minimális védelmet nyújt a kék fény ellen. A gyermek szemének természetes lencséje nagyon tiszta, különösen 12 éves koráig. Idővel, ahogy a lencse fejlődik, természetes sárgulást épít fel, ami némi védelmet nyújt a szembe érkező  kék fény ellen.

Dioptriás kék fény szűrő szemüvegek

Azok számára, akik már használnak korrekciós szemüveget, kétféle kék fényszűrőt biztosítunk.

  1. Csipeszes (Clip-On) kék fény szemüveg
  2. Fit-over kék fény blokkoló szemüveg

A legjobb kékfény-szűrő alkalmazások Windows, Mac rendszerekhez

Windows és Mac esetén a legjobb INGYENES alkalmazás az F.lux. Ezzel az alkalmazással jelentősen csökkentheti a kék és zöld fényt.

Napközben azt javasoljuk, hogy állítsa be a színhőmérsékletet a csúszkával körülbelül 3000K-re

Éjszakai használatkor 1200K vagy 800K érdemes levenni a színhőmérsékletet

A legalacsonyabb kék fény (800K) a Ctrl+Shift+Page Down billentyű lenyomásával érhető el.

A legjobb kékfény-szűrő alkalmazások Androidra és IOS-re

Kék fény blokkoló alkalmazások Android és iPhone-ra is elérhetők, és egyre több telefon elérhető a beépített kék fény szűrő. Bár ezek a kék szűrők segíthetnek csökkenteni a kék fényt, nem tudják teljesen blokkolni azt.


Javasoljuk, hogy ezeket a kék szűrő alkalmazásokat és szoftvereket használd a nap folyamán. Este viszont, erősen javasolt a kék fény blokkoló vörös-piros lencsés szemüveg, amelyek képesek blokkolni az összes kék és zöld fényt.

Sajnos Androidos telefonokon és táblagépeken a szűrők meglehetősen gyengék a kék fény csökkentésében.

Android felhasználók számára:

  1. Véleményem szerint a legjobb ingyenes alkalmazás az Androidra a Twilight
  2. Blue Light Filter – Éjszakai mód, Night Shift is egy nagyon népszerű kék fény blokkoló alkalmazás

A telefonok kék alapú háttérvilágítása miatt az appok csak nagyon gyengén szűrik ki a kék fényt.

IOS felhasználók számára: Az iPhone rendelkezik a kék fény blokkolására egy beépített funkció. Ebben a videóban megtudhatod, hogyan csökkentheted a telefon kék fényét illetve hogyan váltsd pirosra a  kijelzőt (ami nagyszerű éjszaka).

A kék fény szűrésének engedélyezése iPhone vagy iPad készüléken:

  1. Lépj be az iPhone vagy iPad beállításaiba
  2. Majd nyomj a Megjelenítés és Fényerő-re
  3. Ebben a szakaszban lehetőséget találsz az Night-Shift  funkció bekapcsolására – ez a funkció egész jól kiszűri a kék fényt

Piros éjszakai világítás a jobb alvásért

Speciális piros izzóink elősegítik ki a mély alvást.

A szem védelme a kék fénytől csak egy része a problémának. A kék fényre reagáló receptorok a bőrünkben is léteznek. Ha a bőr még mindig ki van téve a mesterséges fényeknek érdemes otthonában lecserélni egy pár izzót pirosra

Termékeinket kifejezetten úgy terveztük, hogy ne bocsátsanak ki kék ás zöld fényt

Kék fény a médiában

A kék fény káros hatásairól már világszerte számos elismert és hiteles média írt (Angol cikkek).

Gyakorlati tippek a kék fény veszélyeinek elkerülésére

  1. Csökkentsd a képernyőidőt, különösen reggel és este
  2. Kezd a napot természetes napfénnyel (lehetőleg napfelkelte)
  3. Gyakori szünetek munka közben (cigiszünet helyett – napsugárzásszünet!), képernyő előtt pislogj többet.
  4. Használj kék fény szűrő szemüveget, ha mesterséges fénynek van kitéve

Gyakori Kérdések a Kék Fény Szűrő Szemüvegekkel kapcsolatban

  1. Mi a kék fény és milyen hatással van a szemünkre és az egészségünkre?

    A kék fény a látható fény spektrumának egy része, 400-500 nanométer hullámhossz között. Az emberi szem által érzékelhető fények közül a kék fény rendelkezik a legnagyobb energiával, ezért hosszú távú, túlzott expozíció esetén károsítja a szemet és befolyásolja a testünk biológiai óráját, ami alvásproblémákat okozhat.

  2. Hogyan válasszuk ki a megfelelő kék fény szűrő szemüveget?

    A kék fény szűrő szemüveg választásánál fontos a lencse minősége, a kényelmes illeszkedés, és ha szükséges, a dioptria beállítása. Fontos, hogy a szemüveg valóban képes legyen blokkolni a kék fényt.

  3. Milyen káros hatásai vannak a kék fénnyel szembeni túlzott kitettségnek?

    A túlzott kék fény expozíció szemfáradtságot, fejfájást okozhat, hosszú távon pedig szembetegségekhez vezethet. Továbbá, mivel befolyásolja a melatonin hormon termelést, alvászavarokat, hormonális problémákat okozhat.

  4. Mikor és miért használjunk kék fény szűrő szemüveget?

    A kék fény szűrő szemüveget akkor érdemes viselni, amikor hosszú ideig nézünk képernyőt, vagy ha este használunk elektronikus eszközöket LED fényeket. A kék fény szűrő szemüvegek csökkentik a szemfáradtságot és segítenek megőrizni a természetes alvási ritmust.

  5. Milyen előnyei vannak a kék fény szűrő szemüveg használatának?

    A kék fény szűrő szemüveg előnyei közé tartozik a szemfáradtság csökkentése, a látás élességének javítása, valamint az alvási ritmus fenntartása.

  6. Van-e értelme a kék fény szűrő szemüvegnek?

    Igen, van értelme. A kék fény szűrő szemüveg segít csökkenteni a kék fény által okozott szemfáradtságot, fejfájást, és hozzájárulhat a jobb alvásminőséghez.

  7. Ingyen jár-e a kék fény szűrő szemüveg az irodai dolgozóknak?

    Ez az egyes munkahelyek belső szabályzatától függ. Néhány cég támogatja alkalmazottai szemegészségét, és kínál kék fény szűrő szemüvegeket, de ez nem általános gyakorlat. Érdemes ezt a munkáltatóval egyeztetni.

  8. Milyen különbségek vannak az éjszakai kék fény blokkoló szemüvegek és a monitor szemüvegek között?

    Az éjszakai kék fény blokkoló szemüvegek általában sötétebbek, és több kék fényt blokkolnak, hogy segítsenek a melatonin termelésben és elősegítsék az alvást. A monitor szemüvegek kevésbé blokkolják a kék fényt, így alkalmasak hosszabb ideig tartó napközbeni képernyő előtti munkavégzéshez.

  9. Miért érdemes kék fény szűrő szemüveget vásárolni gyermekünk számára?

    A gyerekek szeme érzékenyebb a kék fényre, mivel a lencséjük átlátszóbb. A kék fény szűrő szemüveg segíthet megvédeni a gyerekek szemét a káros hatásoktól, különösen, ha hosszú ideig használnak elektronikus eszközöket.

  10. Milyen különbségek vannak a különböző dioptriás kék fény blokkoló szemüvegek között?

    Jeelnleg csiptetős (clip-on) vagy fit-over kék fény szűrő szemüvegeket kínálunk diptriás szemüveghez. Ezeket a szemüveg elé kell helyezni így szűri ki a kék fényt. Kényelmes és praktikus megoldás, rövidlátók vagy olvasószemüvegekhez is.


Jacsó Jakab
Jacsó Jakab

Szia, Jakab vagyok. Én és csapatom azért hozta létre ezt az oldalt, hogy segítsünk az egészséged optimalizálásában.
Személyi edző vagyok. Több mint 8 éve kezdődőtt el, hogy kutassak ebben a témában rengeteget olvastam és hallgattam orvosok, P.h.D és szakemberek írásait, szavát, és szenvedélyesen foglalkozom az egészséggel és a testünk funkcióival.
Megpróbálom egyszerűen elmagyarázni neked azokat a lépéseket, amelyeket megtehetsz a teljesítmény növelése és a modern betegségek gyógyítása, valamint a könnyű fogyás érdekében.

Articles: 24

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

jakabfitness